A mai napot nagyon megterveztem, aztán még sem úgy alakultak a dolgok!
Már reggel szomorúan megállapítottam, hogy nem sikerült a tegnapi fejfájásomat kialudnom! Így aztán reggel be is kaptam egy gyógyszert(tapasztalat, nem szabad ilyenkor várni, mert fokozódik a migrén)!
És indulhatott volna gőzerővel a meló, de valahogy nem vett be a munka! Tettem,vettem pakolásztam, ide mentem, oda léptem, és már dél volt! Ebéd után egy kicsit ledőltem, s ez olyan jól sikerült, hogy fél 4-kor vánszorogtam ki a szobából! Jól elaludtam!!
Na, gondoltam most már a suvickolásnak lőttek, inkább megsütöm Anita joghurtos sütijét.Természetesen zabkorpám nem volt annyi itthon,amennyi kellett volna, de semmi gond, helyette egy kis zabpelyhet daráltam, de az sem volt elég, így tettem bele egy kevés zabpehelylisztet!(Milyen jó, ha az ember feltalálja magát)
Végre tepsi a sütőben, s vártam, hogy másfél hónapos önmegtartóztatás után,hogy bekaphassak egy finom falatot!Vártam, és vártam! A 20 perc , ami alatt meg kellett volna sülnie, letelt! De bizony ez még nyers! Semmi gond, vártam tovább! Nem tudom mennyit, talán egy órát?? Végre szép színe lett, jó illatok terjengtek a konyhában!Kistányér készenlétben, és belevágtam!
Na, ekkor ért a pofára esés! Ez szinte ehetetlen volt!!!A kívülről szép sütike, belül csupa ragacs,sűrű grízszerű, nehéz tömegű valami! Kínomban azért elfalatoztam egy szeletet, hátha mégis ízleni fog, de egy szelet után jelzett a gyomrom!Ennyi, ne tovább! Jó sok vizet ittam utána, így a mai vacsim meg volt, s kellően jól laktam!A víztől a zabos valami szerintem háromszorosára dagadt a gyomromban, így holnapig biztos kibírom!A kidobott maradékot remélem a tyúkok megköszönik, s elhalmoznak holnap tojással!!
Az egészben az a legjobb, hogy így leírva, marha jót szórakozok saját hülyeségemen ill. kissé szétesett napomon!
Mással is előfordul, hogy rossz passzban van és szétesik a napja, de sebaj, majd holnap jobb lesz.
VálaszTörlésKész csoda, hogy így is végig vitted a napot! Nekem migrénkor semmi nem megy, kész élő halott vagyok olyankor, alig élek és az ágyból is csak akkor kelek fel, ha sajnos hányni kell. Neked ilyenkor segít valamit a gyógyszer? Mert nekem sajna már semmilyen vény nélküli szer nem segít, sőt csak fokozódik tőle a fejfájásom, és volt igy már 3 napos migrénem. Borzalmas volt... Nekem a flektor por amit a a fejfájás ambulancián írtak valamennyire segít, de csak akkor ha már totál kiürült a felsavasodott gyomrom, és akkor beveszek 1et, majd 2-3óra múlva még egyet. Így sikerül lerövöditeni a rosszullétemet fél naposra. Viszont fejfájástól függ ez is, mert van amikor már annyira tombol, hogy semmi sem segít, csak az idő.
VálaszTörlésA süti miatt ne aggódj, bárkivel előfordul!
Kismazsi, sajnálom, hogy nem sikerült, de mondok én ennél poénosabbat neked. Amikor a második kenyeremet sütöttem, a köménymagosat, kivettem az élesztőt, hozzáadtam vizet és cukrot, aztán hagytam kelni. Eltelik fél óra, semmi, eltelik még egy fél, semmi, az élesztő nem nő fel. Kiöntöm és kezdem előlről, másik tasak élesztővel. Fél óra, egy óra, nem nő fel. Megismételem harmadszor is, és akkor veszem észre, hogy sütőport tettem kelni. Ezt el sem mondtam senkinek, ne tudják meg, hogy milyen lökött vagyok.
VálaszTörlésAztán megsütöttem (próbáltam) egy kenyeret, kiscipót a mikróban, amit Pipacs talált egy blogon, azzal úgy jártam mint te.
Tudom, hogy ettől nem lesz jobb a sütid, de nem vagy egyedül. :):)
Mrita!
VálaszTörlésIgazad van, nem lehet mindig toppon az ember!
Na, majd holnap!Újra kipróbálok egy süti receptet!
KisBogyesz!
Általában hat a sima Algopyrin, de ma nem használt!Szoktam még vietnami balzsammal is kenegetni a halántékom, ill. alvás segít!Most ez sem jött be! Egyben bízok, megszokja végre a fejem, hogy itt a tavasz, és nem fáj többet!
Martinelli!
Megnyugtattál,hogy nem vagyok egyedüli az ilyen estekben! Egyébként, ami meglepő, még ideges sem voltam, csak a sütike hiányzott!
Na, de nem adom fel, megint próbálkozok valamivel! Nono blogjában találtam egy túrós receptet, holnap azt próbálom ki, ha sikerül közzéteszem!
hehe, az ember utólag jót mosolyog az ilyen félresikerült dolgokon :)
VálaszTörlésén ma megkóstoltam Selinánál az oly sokaknál emlegetett túrótortát, és csak ajánlani tudom, ha sütire vágysz! :)
Tudod ilyesmi csak azzal nem fordul elő, aki nem csinálja! :)
VálaszTörlés