Összes oldalmegjelenítés

2011. július 29., péntek

3.hét-19.nap

"A mai nap feladata: Gyűjtsük össze friss receptjeinket! Mivel az új életmód vadonatúj, egészséges receptekkel is jár, ne hagyjuk ezeket elkallódni. Szerezzünk egy szép füzetet, és jegyezzük fel benne az újdonságokat, vagy készítsünk egy blogot, ahol nem csak a receptjeinket, hanem a tapasztalatainkat is megoszthatjuk az érdeklődőkkel."

Nos, ez nekem teljes egészében megvalósult már!!Nagyon sok receptem van, persze füzetbe jegyezve, amik egészséges hozzávalókból készültek. Blogom is van, s csak remélni tudom, hogy aki olvassa, annak segítséget, vagy tanulságot nyújt!

A tegnapi este után elég nehezen aludtam el!!Milyen érdekes az emberi tudat! Agyilag tudom, hogy egy este vétke, nem a világ, és időnként jól is esik, ha lazábbak vagyunk, és mégis!! A lelkem legbelül ezt mégsem olyan könnyen dolgozza fel!! Reggel mikor felébredtem, az volt az első gondolatom:
 "Lépj rajta túl, megtörtént, jól esett, de most haladj tovább a helyes, eddig járt úton!"
Úgyhogy mától újra odafigyelés, és egy kicsit a lelkem megnyugtatása miatt is, szigorúbb leszek!!
Ma kipróbálom az új szerzeményem, a body balls mozgást, ezt délelőtt szeretném, és délután pedig vagy taposok, vagy valami más dvd-re mozgok!! Egyébként van egy kis izomlázam, nem vészes, de a hasprés azért hatott az izmaimra!!
Ma a kajám is szolid lesz, délelőtt gyümi, aztán később zöldség, este pedig sült halat tervezek!Már csak 10 nap van a programból, remélem utána is sikerül egy teljesen normális étrendet csinálnom! Azt gondolom, hogy érzem már, hogy hol a határ, mit lehet, és mit nem, mi szükséges ahhoz, hogy alakuljon a testem, de ne is éhezzek!!

R:citromos víz
1 körte, 2 őszibarack
T:---
E: saláta ( fejes saláta, paprika, paradicsom, mozzarella, leöntve joghurttal)
U: 1 peres danone joghurt
V:3 szelet kicsi sült hal
Folyadék: 3 liter
Mozgás: 60 perc Body Balls koncepció

Kipróbáltam az új DVD-t, s be kell valljam, fergeteges!! Szakadt rólam a víz, de megcsináltam!!Nagyon dinamikus, elég gyors a zene, időnként azt sem tudtam melyik a jobb lábam, bal kezem,s a levegőre sem mindig tudtam oda figyelni, hogy jól vegyem!Remélem majd belejövök, s csak egyre jobb lesz!Az biztos, hogy nagyon élveztem! A hasizom gyakorlat az viszont nagyon nehezen ment, azt muszáj erősítenem, nagyon keveset bírok!!
Szerintem mára ennyi, elég is volt, nincs még egy !!! Még nem tudom holnap , hogy futok, lehet, hogy csak mászok!!

5 megjegyzés:

  1. Mik a terveid, ha véget ért a 28 napos program?

    VálaszTörlés
  2. Nagyon ügyes vagy, mik a további tervek?

    VálaszTörlés
  3. Tervek??Hát nem is tudom! Az biztos, hogy az marad, hogy sok zöldség-gyümölcs, többnyire egészséges ételek, és ami a lényeg:MOZGÁS
    Nagyon szeretnék sokat mozogni, többféle mozgást kipróbálni, és az állóképességemet javítani! Azon van még mit csiszolni!! Persze nem tudom mennyit fogok fogyni a program végére, így annak függvénye is, hogy mi lesz, hogy mennyi még a felesleg!

    VálaszTörlés
  4. Hétfőn mérlegelek újra!! Kíváncsi leszek az eredményre!!Bár pont piros napjaim lesznek, és az biztos befolyásolja a súlyt, de szerintem azért valamivel kevesebb lesz, mint múlt héten!
    Az biztos, hogy kezdek kibékülni a tükörrel! A nadrágomon érezhető, hogy vékonyabb a combom!!A hasam az nem változott, de nem is csodálom, azt nehezen bírom mozgatni!!

    VálaszTörlés