Összes oldalmegjelenítés

2011. július 30., szombat

3.hét-20 nap!

"A mai nap feladata: Gondoljuk végig, mit fogyasztottunk az utóbbi napokban, mennyi tápanyag, ásványi anyag és vitamin jutott a szervezetünkbe. Majd gondoljunk vissza a múltra, és hasonlítsuk össze a pár héttel ezelőtti vitamin-és tápanyagbevitelt a jelenlegivel. Megnyugtató lesz az eredmény!"

Hát valóban, megnyugtató! Kenyeret keveset fogyasztok, azt is csak reggel, és teljes kiőrlésűt! Régen a fehér kenyér időnként még este is lecsúszott, így ez nagy változás. Rettentő sok gyümölcsöt eszek, nincs olyan nap, hogy ne ennék valamit, így ebben is változtam. Nyers salátát is eszek főétkezésként, ez anno soha nem volt! És ami a két legnagyobb eltérés:a vízfogyasztás, és a mozgás. Egy hónapja még örültem, ha napi 1,5 liter vizet ittam, most napi 3 liter, de minimum 2,5. Ennyit mindig iszok!!A elmúlt időszak mozgásai szinte semmi, jó volt, ha heti 1-2 nap mozogtam, de voltak olyan hetek, hogy semmi! Most minimum heti 5, de inkább 6 nap!! Ez most már 2. hete folyamatosan így működik. És futok, azaz kocogok!!!Ez nagy szó!!
Én teljesen elégedett vagyok az eddigi változásokkal, és ez a súlytól független!!!Ha meg még ennek az egy hónapos programnak köszönhetően fogyok is, az még nagyobb elégedettség és siker!!!

Ma reggel is futással kezdtem a napot, de bevallom egy kicsit nehézkesen. A tegnapi 1 órás edzéstől mindenhol izomlázam van, ráadásul reggel hasgörccsel örvendeztetett meg a havi ciklus, így kissé óvatosan indultam neki a távnak! Meglepődve tapasztaltam, hogy a futás még az izomlázra és hasfájásra is jótékonyan hat, mivel 5 perc után elfeledkeztem a bajaimról. Odafele szuperül bírtam, alig kellett gyalogolni, nem fújtattam annyira, és a szél még kedvezően vitt is előre!Na, de visszafele!! Olyan szembe szelem volt, hogy többet álltam, mint haladtam, de aztán nagy nehezen célba értem! Persze az időmön egy kicsit látszott is a szél hátráltatása, mert ugyanazt a távot most pár perccel később teljesítettem. De nem számít! Már ez sem izgat!!A lényeg, hogy csináltam!! És hihetetlen , de látom magamon a futás jótékony hatását!Szerintem a bokám vékonyodott, és egyértelműen a combom is. Szóval, tényleg örülök!!!Persze van még mit ledolgozni, de akkor is kezdek magamra nem undorral nézni!!És ez már haladás!!

Ma megvettem a Diéta&Fitnesz újság augusztusi számát, amiben megint vannak nagyon jó tanácsok, receptek, módszerek, és életmód program!! Bár ez a program ,amit ír, csak 17 napos, de szinte minden napra olyan dolgokat, tanácsokat javasol, ami nálam már működik. Lehet, hogy majd összeállítok egy saját tervet, fix napra készítve, ugyanis azt vettem észre, hogy nálam sokkal jobban működnek a dolgok, s betarthatóbb a diéta ill. az életmód, ha konkrét napra vannak leosztva a dolgok, és meghatározott napig tűzök ki magam elé célt! Ha csak ennyi kell ahhoz, hogy elérjem az áhított kilót, akkor így fogok tenni!!!!

R: citromos víz
1 szelet melegszendvics
T:---
E: székelykáposzta fiatal bárányhúsból, fél szelet kenyér
U: 1 epres danone joghurt, 1 db belga bon-bon
V: körözött fél kaliforniai paprikába töltve
Folyadék: 3 liter
Mozgás: 33 perc kocogás (3,70 km-184 kcal)

3 megjegyzés:

  1. Nagyon ügyes vagy!Szerettem volna kérdezni,hogy menyi idő a softos dvd-d? 1 órás?A zene jó közben?

    Látod,hogy meg lehet szeretni a futást?Bizony én is először a bokámon vettem észre a változást:)

    Elárulod nekem Milyen programmal dolgoztok az oviban ?És hogy mennyi csoportotok van?Bocsánat,hogy kiváncsiskodok,deháta szakma ugye:..:):):)

    VálaszTörlés
  2. Kismazsi, nagy gratula tőlem is, mert (bocsi, hogy kiírom) nálad a mozgással volt a nagy gond. Szerintem fejben nem tudtad elfogadni a mozgást. De most látom, hogy túlléptél azon a kezdeti fázison, amikor még erősebb az ellenállás, mint a küzdeni akarás. Nagy gratula, de nehogy abbahagyd!
    Még egy másk dolog: azt is észrevettem, hogy könnyebb neked egy konkrét megadott programot követni, ami változatos.
    Igazam van?

    VálaszTörlés
  3. Kedves Dusika!
    Köszönöm szépen! A Body Balls DVD első része, 1 órás gyakorlat, és utána még van extra-farizomra , de azt még nem csináltam! Így is érzem rendesen az edzést. Igen valóban meg lehet szeretni a futást, de még azért nem az életem, de kezdek hozzászokni!!
    Az oviban tevékenység-központú programmal dolgozunk! városunkban 4 ovi van egy vezetés alatt, s minden intézménynek van egy tagóvoda vezetője, Két óvoda 4 csoportos (az enyém is), és kettő 3 csoportos! S Kérdezz nyugodtan, tudom ez szakmai ártalom, nem lehet kiszakadni ebből a rendszerből, ha találkozik két szakmabeli!
    Kedves Martinelli!
    Köszönöm szépen, nagyon jól estek a szavaid ill. az írásod! Valóban a mozgással volt nálam a gond, ezt be kell látnom,és rá kellett jönnöm, hogy anélkül nem érhetek célba! Ahogy Te is írod, ezt sikerült magamban letisztázni, és innen már könnyebb! Jól látod azt is, hogy nekem a konkrét megadott programok követése a megoldás. Akkor tudok haladni, Könnyebben betartom a szabályokat! Éppen ezért már keresem az újabb konkrétumot, persze olyat, ami normális, és elfogadható, nem valami 3 napos gyors diéta!!
    Köszönöm csajok, hogy erősítetek abban, hogy jól haladok!! Puszi nektek!!

    VálaszTörlés