Összes oldalmegjelenítés

2011. augusztus 31., szerda

Augusztus 30. kedd

Nagyon hanyagolom a blogot, és ezért minden kedves olvasómtól elnézést kérek!

Egyszerűen nem sok időm van most az írással, sőt a fogyival sem foglalkozni! Kezdődik az óvoda, megkezdődtek az értekezletek, ma a nagyfőnök tartott délután 5-től csupán fél 8-ig tájékoztató-és nyitó értekezletet, ki van már adva, hogy milyen adminisztrációs munkát kell leadni jövőhét keddig, és persze a lényeg, jönnek az új ovisok, s előkészülünk rá!!!
S nem csak az óvoda a lényeg, hanem a gyermekem is! Holnap beköltözik a kollégiumba, és rámolunk, rendezgetünk ezerrel!!

Szombaton nem foglalkoztam itthoni dolgokkal, mivel Pesten voltam és megismerhettem blogos társaim közül, Bambit, Fülikét, Cathet és Bambi húgát!Rettentően izgultam, kicsit tartottam tőle, hogy nehezen indul a téma, hisz mégis csak virtuálisan ismerkedtünk meg. Szerencsére pár perc eldöntötte a nap hangulatát, és az én szorongásom is teljesen elmúlt!Úgy beszélgettünk több órát, mintha évek óta ismernénk egymást! Bambi ugyanolyan, mint a blogjában. Kedves, odafigyelő, nyitott és rettentő barátságos! Fülike a szívem csücske, hisz egy kicsit a lányomra emlékeztet! Mindig mosolygós, rettentő kedves, és barátságos. Cath, határozott, barátságos,s nagyon segítőkész. Bambi huga pedig szintén kedves, nagyon tudatosnak tűnik, aranyos! Nagyon jó volt őket - Titeket lányok megismerni!

Köszönöm a lehetőséget, és remélem találkozhatunk még, s eltölthetünk együtt pár közös órát!!!
Mivel szombaton későn értem haza, ezért vasárnapra maradt a tennivaló!!Mostam egész nap!!

Ma délelőtt még egy kis bevásárlás, aztán délután könyv csomagolás, egy kis rendezgetés, majd óvodai értekezlet. Este pedig főzés holnapra, közben végeláthatatlan vasalás! A lányom közben bepakolt a bőröndbe, de szomorúan állapította meg, hogy kevés lesz a hely, vinni kell az utazó táskát is!Az az igazság, hogy én erre számítottam. Mivel a tankönyv eleve 14 db, így egyértelmű, hogy egy pakkba nem fér bele minden!
Holnap még egy kis főzés , aztán ebéd után irány Pest, átadom a lányomat a kollégiumi életnek!!!
Nagyon várja már egyébként! És meg is értem, hisz én is így voltam 29 évvel ezelőtt!
Délután már elköszönt kicsim a nagyszülőktől is, persze drága jó anyukám bőgött, de ezen meg sem lepődök!
Nekünk is furcsa lesz, hogy ketten maradunk a párommal, de ez az élet rendje!Remélem sok kedves emléket szerez majd az évek alatt!!

Ja, és hogy ne csak a családról regéljek, szóval, eszek, de nem fogyizok! Most nem vagyok képes arra koncentrálni! Nem habzsolok, azért megnézem, hogy mi kerül a tányérba!Jelenleg 71,7 kg a súlyom,azaz súlyt tartok!! Torna még nincs, de szeretném visszaszoktatni magam a mozgásra!
És tudom:: EZ CSAK AZ AKARATOMTÓL ÉS ELHATÁROZÁSOMTÓL FÜGG!!!

NA, befejezem, megint késő van, elmúlt már éjfél. Ideje lepihennem!
Szép éjszakát mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. Kedves Kismazsi, sok sikert a lánykádnak az új élményekhez, nektek erőt az elváláshoz....
    Neked pedig Kedves Óvónéni-társam újabb adag kitartást a diétához és a munkához :-)))

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Anita mindannyiunk nevében!
    Én is kívánok neked sok sikert az új munkahelyeden, sok-sok élményt,kitartást, türelmet, és persze szeretetteljes légkört! Hidd el nagyon sok szeretetben és pozitív élményben lesz részed!!Puszi!!

    VálaszTörlés