Összes oldalmegjelenítés

2011. június 26., vasárnap

Laza hétvége!

A hétvégém nem mondható átgondolt, s helyes életmódra koncentráltnak!
De , kénytelen vagyok elismerni, most nem érdekelt. Ha tudtam odafigyeltem, de ha a hangulat és a társaság úgy kívánta, akkor bizony megengedtem magamnak egy-két dolgot!
NA, és akkor egy kis beszámoló a két napról!!
Szombat!
Hol is kezdjem!? Ja, tudom már. A 6 óra helyett 5-re húztam az órát, persze visszaaludni már nem tudtam, de sebaj!A 7órási komppal elmentünk a párommal Kulcs községbe, meggyet szedni! Mivel ingyen kaptuk a gyümölcsöt, csak a munka volt vele, természetesen nem hagytuk ki, kb. 40kg-ot szedtünk. Volt közte olyan is, ami már aszalódott, de olyan is akadt, ami éppen csak érett volt. A lényeg, jó nagy teknő lett tele, s ha minden igaz, és a férjecském jól csinálja, akkor finom meggybor lesz belőle őszre!
A meggyen kívül találtunk egy cseresznyefát is, s nem is akár milyet! Germersdorfi cseresznye volt a javából, mézédes és rengeteg.
Na, ebből is sikerült szedni kb. 20kg-ot. Jó 4 órát másztuk a fát, a létrát, úgyhogy mire készen lettünk, már égett a talpam, remegett a lábam, és az alkarom tiszta karcolás volt! De ki foglakozik ilyennel, amikor ilyen gyümölcsökkel lettünk gazdagabbak. Szóval a munka után irány haza, elosztottunk a családban egy kis cserit, a többiből a párom pálinkát próbál kreálni! Közben összedobtam valami harapnivalót, majd egy kis rendrakás, s mosás! Estére pedig mivel szalonna sütésre voltunk hivatalosak, egy tányér (leveles tésztából készült),lekváros finomságot is készítettem.
Szóval a kajám, mert hogy mégis csak a fogyiról kéne hogy írjak, tehát az nem volt sok, de nem éppen diétás!
R: rozskifli,pici margarin, 1 szelet pulykasonka, fél kalif. paprika
T:cseresznye
E: u.az, mint reggel, majd egy tányér fokhagyma krémleves
U:1 kifli, 1 roppanós virsli
V: hmmmm. sült szalonna, kenyérke, paradicsom, sült hagyma,
és nagyon finom édes borocska
Hát, valamikor fél 11 körül, azért már ágyba kerültem!
Vasárnap:
Ma reggel mikor ráálltam a mérlegre, már tudtam, hogy nem kellett volna!A tegnapi szalonna-kenyér kompozíciónak már van következménye! Azért milyen igazságtalan dolog, hogy már 1-2 napos nem éppen diétás falatok után, egyből visszaugrik a nehezen , több nap alatt leadott kilócska.Mindenesetre még nem írom le a súlyom, hátha tudok hétfőig valamit kompenzálni!
Szóval a mai étkem:
R.1 szelet pirítós, pici margarin, 2 szelet pulykasonka
T:--
E: wokban sült finomságok (paprika, hagyma, cukkini, sárgarépa, csirkemáj, gomba)
1 rozskifli
U:--
V:1 kovászos uborka
Egy fotó az ebédről:

A folyadékot nem figyeltem,de szerintem a 1,5 liter meg volt mindkét nap.
És a mozgás:???? Hát bevallom töredelmesen, a hétvégén kimaradt!Így a heti mozgásom mindössze csak 4 nap volt. Igaz, a semmitől ez is több!! (csak a lelkiismeretemet szeretném megnyugtatni!!)

Holnap hétfő, új hét, és mérés! Remélem azért nem szálltam el nagyon!! Vagy lehet, hogy mégis???

5 megjegyzés:

  1. Mazsika! Azért ha szombat este kenyeret ettél, meg mindenféle jót és másnap REGGEL mérlegre álltál, akkor a többletsúly nem a hízást mutatja ám, hanem csak a mennyiséget, amit ettél és még nem ürült ki... érted na.... persze tudom, hogy ezt te is tudod, de éppen ezért ilyenkor ne állj mérlegre. Ez ugyanaz (csak fordítva), mint a gyüminap utáni reggeli mérés :-)) Olyankor legalább egy kilóval kevesebbet mutat a mérleg, nagyon jó érzés, de tök biztos, hogy következő reggel már több lesz :-))
    Szóval attól a szombati vacsitól nem híztál, nyugodj meg! Jó úton jársz, mozogsz, odafigyelsz, ennek bele kell férnie.
    Pussz!

    VálaszTörlés
  2. Szerintem se a hízást mutatkozott. Nekünk van germersdorfi fánk, de én akkor szeretem, amikor még csak éppen piros. mikor már megérett, na az nekem nagyon édes:) A banánt is zölden szeretem:)

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm a nyugtatást,aranyosak vagytok!

    VálaszTörlés
  4. Kicsi a világ, Kulcson voltatok meggyet szedni! :) ha jövő héten is jártok arra, előtte írj, mi Rácalmáson leszünk a szüleimnél tíz napot, összefuthatnánk! :)

    VálaszTörlés
  5. Húúúú, de jó lett volna Bambi!
    De sajnos, lelegeltük a fákat, ami meg maradt cseresznye, az addigra lerohad!
    NA, majd legközelebb!Még találkozunk az biztos!!

    VálaszTörlés