Összes oldalmegjelenítés

2011. június 21., kedd

Június 21. kedd

Azt hittem ma is lesz izomlázam, de úgy tűnik kezdem megszokni a napi mozgást!
Azt azért be kell valljam, hogy tegnap este nagyon nehezen álltam neki. Nem olyan jó, ha van szünet, még ha csak 1 nap is, mert az emberen erőt vesz a lustaság. Viszont az is biztos, hogy az izmoknak kell a regenerálódás. Úgyhogy a lustaságot kell leküzdeni!
Arra gondoltam, ma nem várom meg az estét mozgásügyileg, hanem már délután lenyomok valamit. Nagyon incselkedek a gondolattal, hogy kicsit komolyabbat kéne végeznem. Letöltöttem Béres Alexandra egyik dvd-jét, és egész jónak tartom, lehet hogy ma azt fogom kipróbálni!
A kajám szerintem rendben van, igazából nem vonok meg magamtól semmit, igaz cukrot nem fogyasztok, kenyérfélét, vagy kiflit csak reggel, max.délben, de délután már igyekszem kevés szénhidrátot fogyasztani. Úgy látom nekem az jó, ha este már csak fehérjét, vagy gyümit eszek.
Ahogy figyelem magamat, rá kell jöjjek, hogy igenis kiismerhető az emberi szervezet. Észre lehet venni, hogy mi az ami számunkra hasznos és jó, és mi az ami felesleges kalória!!
Igyekszem, hát ennek függvényében alakítani az étkezésem, és el kell ismernem, így nem is olyan szörnyű a fogyókúra, és azt gondolom tartható is!!!!

R:kávé
2 pirítós
4 szelet sonka
2 szelet sajt
1 paprika
1paradicsom
T:---
E:húsleves csirkehússal,zöldséggel
1 melegszendvics (na, ez már nem kellett volna, de miután a lányom ezt készített, az illatok ellepték a konyhát, és így elvesztem!!!)
U:--
V:3 falat kenyér, 3 falat abált szalonna, hagymával (ebben pedig a párom a ludas, előttem ette,de csak 3 katonát kunyeráltam tőle)
Folyadék:1,5 liter
Mozgás: !!!!!!!!!!!!10 perc kemény Zumba!

A mai nap egy kicsit elvesztem!! És úgy érzem még a mozgás is kérdéses!Lusta is vagyok, falhatnékom is van, szóval még nem tudom mi lesz estig!!Jajjjjjj!


Na, meg volt a mozgás! Igaz, csak 10 perc, de jobban megizzasztott, mint 30 perc Leslie!!!
És jó kislány voltam, nem ettem!!És már holnap reggelig nem is fogok! Szép estét mindenkinek!!!

7 megjegyzés:

  1. Én is utáltam régen,hogy nem volt kedvem mozogni pihi után.Ám ez is megváltozott.Pihi után nagyon várom:):)Mindent bele!!!!!!!!!!!

    VálaszTörlés
  2. Az a helyzet, hogy gyakran nekem is estére marad a torna..és sokszor iszonyatosan nehezen veszem rá magam. No ez nem jó...

    VálaszTörlés
  3. Torna..na igen..nekem reggel lenne rá időm, egyelőr még nem vettem rá magam. :( Pedig sokkal szebb test érhető el így, mint pusztán diétával!! Hajrá Mazsi, nagyon ügyes vagy! :)

    VálaszTörlés
  4. Köszi csajok, bár a mai napom, nem éppen a legjobb!!!!

    VálaszTörlés
  5. Kismazsi, ne csináld, szedd össze magad mert most dícsértelek meg!

    VálaszTörlés