Túl vagyok a nyuszi futáson, és nagyon élveztem! A helyszín most más volt, mint tavalyelőtt, öröm volt szaladni az ovis, iskolás, kamasz, s felnőttek között!! A dunaparti látvány még fokozta az élvezetet! Igazából mi felnőttek, ill. nők főleg arra koncentráltunk, hogy biztassuk a gyerekeket, és persze beérjünk a célba! Büszke voltam magamra, nem lettem az utolsó!! Nem futottam végig, inkább kocogást és gyors sétát folytattam. Volt aki a kutyáját is benevezte, voltak babakocsis futok, szóval szuper volt az egész.
Megnyugodtam, hogy a futás alatt nem volt semmi gondom a csípőmmel, úgyhogy szerintem a múltkori futásnál biztos, hogy a puha talaj miatt volt problémám!
A táv,amit lefutottunk, kb.3-3,5 km. (Sajna hiába volt rajtam az óra, elfelejtettem lenullázni) Amikor mindenki beért a nevünket leadva kaptunk egy kis csomagot, egy zokni, sport szelet, s egy rámás füzetecske volt benne! Ja, és persze meleg teával fogadtak bennünket! Aztán az első három helyezett, korosztályonként megkapta a kis érmet,ill.zoknit, stb.
Volt tombola tárgy is, a neveket húzták ki. Öröm volt nézni, ahogy a lelkes gyerekek átveszik a labdákat, uzsis dobozokat, stb. Összességében nagyon jó program volt, és élveztem!
Már most elhatároztam, hogy a Mikulás futásra is megyek!!
R:kávé
T:--
E:húsleves
rizibizi, 1 szelet rántott karaj
U:--
V:2 puff.rizs
2 szelet sonka
2 szelet sajt
fél paprika
1 diétás joghurt
(hát vacsira jól bekajáltam, de már ki voltam éhezve!)
Folyadék:1,5 liter
Mozgás:30 perc futás
A nap pozitívuma: Részt vettem a nyuszifutáson!
És nem ettem meg a sport szeletet!!!!(pedig imádom)
A nap negatívuma:Hamar elment a mai nap!!
gondoltam Rád délután, örülök, hogy ilyen jól érezted magad!!!!! A részvétel a fontos az ilyen futásokon, teljesen fel tudja dobni az adrenalin szintet. :) :)
VálaszTörlésKismazsi, nagyon ügyes vagy, gratulálok!
VálaszTörlésÖrülök, hogy jól érezted magad, gratulálok.
VálaszTörlésGratula!! :)
VálaszTörlésKöszönöm mindenkinek!!!
VálaszTörlés