Összes oldalmegjelenítés

2011. november 13., vasárnap

Mindenem a családom!

Nagyon régen nem írtam már a családról, pedig sok minden történt nyár óta!
Az első, és igen nagy változás, hogy ketten maradtunk párommal!
Fiunk már egy éve felköltözött Pestre albérletbe, de idén szeptembertől leányzónk is csak hétvégén van velünk!
Ő kollégista lett, s megkezdte középiskolás éveit! Mint már korábban írtam egy ruhaipari iskolában nyert felvételt, s a varrás, ruhatervezés  alapjait próbálja elsajátítani!
Az első hónap nem volt egyszerű, se neki, se nekünk!
Mikor azt mondta 2 hét után, hogy nem fogja bírni, nagyon megijedtem!!Aztán sikerült lelket verni bele, megmagyarázni sok dolgot, s lelkileg feltölteni, s megerősíteni!! Most úgy érzem rendben van! Szeret fenn lenni, egyre jobban beilleszkedik, persze nem könnyű, de hol könnyű az élet!? Mindenért dolgozni és tenni kell!!
Nagyon bízom benne, hogy sikerül olyan szakmát megtanulnia és elsajátítania, amiben örömét leli.

A fiamnál is történtek változások! Már nem dolgozik annál a cégnél, ahol eddig! Sokszor 16 órákat nyomott le, fáradt volt, szó szerint elaludt a WC-én, így nem csinálta tovább! Nem tudom én mit tettem volna az ő helyébe, nehéz ezt így átgondolni! Az biztos, hogy úgy élni, hogy nincs az embernek fix munkahelye, nagyon nehéz! Voltak kemény hetek, pénztelenség, kétség, aztán egy-két napos segítség, szóval...valahogy mindig volt! Az biztos, hogy arról meggyőződhetett a fiam, a szüleire mindig számíthat!
Nehezen, de elfogadtam azt is, hogy nem szeretne hazaköltözni, hisz már belekóstolt az önálló életbe, s biztos nehéz volna megint alkalmazkodni! Végül is felnőtt ember, 21 éves, neki kell mérlegelni, és dönteni!
Max. én az érveimet mondhatom el, és ő pedig vagy megfogadja, vagy nem!
Most mindenesetre talán alakul valami, apró-cseprő dolgok vannak, időnként tetovál, így csurran-cseppen valami, persze erre nem lehet életet építeni!!
Azt az egyet nagyon sajnálom, hogy a zenekarból ki kellett lépnie, sajnos nem tudott beszállni anyagilag a turnéba!Pedig talán most indult volna meg valami !!

És egy-két kép róluk, ők az én büszkeségeim!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése